Mikor válhat el és házasodhat újra egy keresztény?

Korábban ritkán merült fel ez a kérdés, mert válás szinte soha nem fordult elõ a keresztények között és a nem hívõk között is szokatlan esemény volt. Ma viszont a válás valós problémává vált az evangéliumi keresztények körében. A hûtlenség már koránt sem ritka még az egyházi fõemberek között sem. Szinte hetente lehet hallani valamilyen „pásztor-afférról” és annak az illetõ pásztor gyülekezetére gyakorolt végzetes hatásáról. Ilyen példák mellett szabályszerû, hogy a gyülekezeti tagok körében is magasabb a félrelépések száma. A keresztény otthon stabilitásának ebbõl fakadó hanyatlása ma minden bizonnyal egy a sok egyre inkább riasztó jel közül.

Korábban a kérdés bibliai úton való megválaszolása inkább csak tudományos kísérletnek számított, valószínûleg azért, mert a válás annyira idegen volt a választ keresõktõl. Manapság viszont, amikor a válás tragédiája már nemcsak a gyülekezeten, hanem a közeli barátokon és a rokonokon keresztül is beférkõzik minden keresztény életébe, nagyon fontos, hogy a kérdés megválaszolásához ne csak a Bibliát használjuk fel, hanem együttérzéssel közelítsük meg a témát.

Elõször is a házasság Isten szemében egy élethosszig tartó elkötelezettség, se több se kevesebb. Noha néhány esetben az ótestamentum engedélyezte a válást, Krisztus világossá tette számunkra, hogy Isten elképzelése más. Egyszer feltettek neki egy kérdést „õ így válaszolt: „Nem olvastátok-e, hogy a Teremtõ kezdettõl fogva férfivá és nõvé teremtette õket? Majd így folytatta: „Ezért hagyja el a férfi apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. úgyhogy már nem két test, hanem egy. Amit tehát az Isten egybekötött, ember azt el ne válassza.” (Máté 19,4-6).

Ez nagyon egyenes válasznak tûnik, és mégis Jézus a következõ nyilvánvaló kivétellel zárta feleletét: „Mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét - a paráznaság esetét kivéve -, és mást vesz feleségül, az házasságtörõ… és aki elbocsátottat asszonyt vesz feleségül, az házasságtörést követ el.” (Máté 19,9; Máté 5,31-32).

A fentiekbõl az tûnik ki, hogy a házastárs házasságon kívüli kapcsolatának felfedezése kellõ alapot nyújt a váláshoz. Valóban, Isten nagyon sokra tartja a hûséget - mind a menyasszony, mind a võlegény részérõl - mint a boldog és hosszan tartó házasság alapját. A paráználkodás az ó- és az újtestamentumban is elítélendõ bûn.

Manapság viszont, a szexuális szabadosság korában, a fentiek eléggé sûrûn szolgáltatnak alapot a válásra a keresztények között. A válás azonban igenis szembehelyezkedik az Isten által kijelentett „egy test” alapelvvel, amely az igazi házasságot jellemzi. „Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nõvel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az írás mondja - „lesznek ketten egy testté.”… Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bûn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.” (1Kor 6,16.18) A fenti idézet azt sugallja, hogy egy házasságon kívüli szexuális életet élõ nõ Isten szemében prostituálttá válik attól függetlenül, hogy testét pénzért vagy más, számára elõnyõsnek tûnõ, indokért adja másnak.

Másrészt viszont fontos megjegyeznünk, hogy Jézus egy másik alkalommal nem tartotta a paráznaságot válóoknak. „Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörõ, és aki férjétõl elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörõ.” (Lukács 16,18) Ha esetleg bárkinek kétsége lenne, a fentiek a feleségekre is érvényesek. „és ha az asszony bocsátja el a férjét, és máshoz megy férjhez, szintén házasságtörést követ el.” (Márk 10,12).

Mivel az úr nem mond ellent önmagának, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy míg lehetnek helyzetek, melyekben a házasságon kívüli szex következménye inkább a válás kell legyen, semmint a fájdalmas együttélés folytatása, általában azonban jobb megbocsátani a korábbi félrelépést (persze ha az megbánással és a jelenben hûséggel párosul), ahelyett, hogy felbontsuk az egyébként jónak ígérkezõ házasságot.

Krisztus azonban mindkét esetben figyelmeztetett, hogy a válás utáni újraházasodás házasságtöréssel egyenlõ, mely bûnt Isten hetedik parancsolata egyértelmûen megtiltja. Ezért mind a válás, mind pedig az újraházasodás nagyon komoly lépés, amely a házasság állandó egységének és hûségének isteni alapelvét sérti.

De ez még nem minden. „Irgalmas és kegyelmes az úr, türelme hosszú, szeretete nagy… Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.” (Zsolt 103,8.14) „Ha megvalljuk bûneinket, hû és igaz õ: megbocsátja bûneinket, és megtisztít minket minden gonoszságtól.” (1János 1,9). Ez az ígéret a keresztények számára a házasságtörés bûnét is magában foglalja, ha a bûnt õszinte megbánás követi. Az úr világossá tette eme szándékát, amikor a házasságtörõ asszony felett ítélkezett (János 8,4). Emlékeztette az asszony vádlóit, hogy õk is vétkesek és nincs joguk, hogy a nõ felett ítélkezzenek. Ezután ezt mondta az asszonynak: „én sem ítéllek el téged, menj el, és mostantól fogva többé ne vétkezz!” (János 8,11).

Jézus egyáltalán nem ítélte el az asszony bûnét, hanem megbocsátott neki, amikor az õszinte megbánást mutatott és a bûn további elkerülésérõl tett tanúbizonyságot. Ilyen feltételek mellett hívei helyesen tennék, ha követnék Jézus példáját. Ebben a konkrét esetben ugyanis Jézus nem támasztott további követelményt a nõ elé, szabadon dönthetett arról, hogy visszatér-e férjéhez, ha az õt visszafogadja vagy máshoz megy feleségül, ha már eleve elvált.

Van még egy másik fontos bibliai tényezõ, amit figyelembe kell vennünk a válás és újraházasodás kérdésében. Egy kereszténynek soha sem lenne szabad egy nem kereszténnyel házasságra lépnie, mivel ez késõbb szinte elkerülhetetlenül komoly súrlódásokhoz vezet, kivéve ha Isten kegyelmébõl a hitetlen házastárs Krisztus követõjévé válik. „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában.” (2Kor 6,14).

Mégis sok keresztény ragaszkodik, hogy pont a fent vázolt utat kövesse. és azután? Az is elõfordulhat, hogy valaki házasságban élve megtér, a házastársa pedig nem. Mindkét esetben ott van az aránytalanul nehéz teher, és a keresztény házastárs esetleg vágyhat arra, hogy ettõl a tehertõl megszabaduljon. Erre az esetre Pál apostol így rendelkezik: „Ha egy testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne bocsássa el. és ha egy asszonynak hitetlen férje van, és ez kész vele élni, ne hagyja el a férjét.” (1Kor 7,12-13) A következõ vers világossá teszi, hogy ez különösen fontos a gyermekek érdekében, akiket a válás a leginkább megvisel.

Tegyük fel azonban, hogy a nem keresztény házastárs ragaszkodik a váláshoz. „Ha pedig a hitetlen házastárs válni akar, váljék el, nincs szolgaság alá vetve ahívõ férj, vagy a hívõ feleség az ilyen esetekben. Mert arra hívott el minket az Isten, hogy békességben éljünk.” (1Kor 7,15).

Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a keresztény házastárs a válást követõen szabadon újraházasodhat. Sõt mi több, ha a válásból gyermekek is maradnak, akkor az õ érdekükben jobb az újraházasodás - feltéve ha sikerül gondviselõ keresztény társat találni. A gyermekeknek ugyanis szükségük van mind apai, mind anyai szeretetre és tanácsra, feltéve persze, hogy a mostohaszülõ „az úrban” van (1Kor 7,39) és fel kívánja vállalni ezt a felelõsséget.

Kicsit továbbgondolva ezek az alapelvek olyan helyzetekre is érvényesek lehetnek, melyekre a Szentírás nem ad egyértelmû útmutatást. Amint azt már a korábbiakban is megjegyeztük, Isten képes és hajlandó, hogy minden bûnünket megbocsássa, még azt is, ha a válás triviális okok miatt történik. Békességre és nem pedig jogi kötöttségre szólít minket. Isten képes rá, hogy tekintet nélkül a felek elõéletére, jó házasságot és boldog otthont teremtsen. Ennek elõfeltétele azonban az igaz megbánás, a megfelelõ helyreállás, és õszinte hit és vágy az úr szolgálatára.

Ezek azonban mind csak kompromisszumos megoldások. Azon fiatalok számára, akik még nem követtek el ilyesfajta hibákat, sokkal jobb, ha az Isten által nekik elrendelt ideális házasságot keresik. Egy ilyen házasság ízelítõ a mennyországból, mivel a mennyei võlegényt és az õ tiszta menyasszonyát jelképezi (Efézus 5,22-33).

Fordította: Varga Zsolt
Részlet Henry Morris és Martin Clark: The Bible Has the Answer címû könyvébõl, kiadta a Master Books, 1987.

Közreadta: Films for Christ a Master Books engedélyével.

Szerzõi jog © 1995, Master Books, Minden jog fenntartva - kivéve a csatolt„Használat és Szerzõi jogok” oldalon leírtakat, ahol a ChristianAnswers.Net használói bõséges jogokat kapnak ezen oldal felhasználásához otthonaikban, személyes bizonyságtételükben, gyülekezeteikben és iskolákban.

[Ha ezt a cikket hasznosnak találta, kérjük, fontolja meg, hogy adakozzon. Ezzel segít nekünk abban, hogy ezt a hit-építõ szolgáltatást a jövõben is biztosítani tudjuk Önnek és családjának! Az adomány összege az adóból levonható.]

ChristianAnswers.Net/hungarian